Karórák górcső alatt: Vízhatlanság és vízállóság

A Karórák górcső alatt kiadás bátor célokat tűzött maga elé – hasznos kalauz szeretne lenni minden óravásárlás iránt érdeklődő személy számára. A dizájn és a márkaválasztás tisztán szubjektív szférájában semmiképp sem engednénk meg magunknak az önök befolyásolását, ezért, e rubrika írásaiban inkább az óragyártás technológiai hátterében szerzett mélyebb tapasztalatra összpontosítunk, és ezen ismeretek érthető módon való átadására. Az óratulajdonságoktól folyamatosan haladnánk a felhasznált anyagokon keresztül egészen az órásipar lényeges eleméhez, amely nélkülözhetetlen szíve az órának, a kaliberig. A remélhetően sikeres sorozat első részében az óravásárlás gyakori kritériumával foglalkozunk, a vízállósággal.

Az uralkodó állapotokat az órák ellenállóságának terén sokféleképpen lehetne nevezni, csak nem áttekinthetőnek és egyszerűnek. Amennyiben meg is érti a vízállóság, illetve vízhatlanság szintjét megállapító számokat, még mindig fontos szerepet játszik azok értelmezése és a valóságba való átültetése. Hisz ki az, aki az óraválasztásnál nem szeretné egyértelműen tudni, milyen szintű vízállóságra van szüksége? Elég lesz a 3ATM vagy mindjárt a 100M-et részesítse előnyben? Az óra és a víz közti kapcsolat problematikájának tisztázására talán segítségére lesznek a következő sorok.

Amit mindjárt a legelején le kell szögeznünk, az az a tény, hogy az órával kapcsolatos „vízhatlan“ (waterproof) megjelölés nem egyezik a valósággal. A legjobb búvárkaróra sem vízhatlan minden körülmények közt. Sőt, az amerikai FTC (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) által kiadott irányelvek nem ajánlják, hogy az órák vízhatlanként legyenek értékesítve. Az ajánlás nem kötelező, ezért mindkét kifejezés elterjedt.

Az újabb terminológia bevezette a „vízálló“ (water resistant) fogalmat. Az eltérő értelmezés megelőzésének érdekében a vízállóság alacsonyabb szintjeit 1990-ben az ISO 2281 szabvány standardizálta és a magasabb, „vízhatlan“ szinteket az 1996-os ISO 6425 szabvány egységesítette. Az ISO tesztek általában magukba foglalják a hőmérsékletek, a mélység, a nyomás (víz, levegő) különböző időközönkénti váltakozását az óra nyugalmi állapotában és az operatív részével való manipulációnál. A búvármodelleknél utólag tesztelésre kerül az óra sós vízzel szembeni ellenállósága és a túlnyomással való megbirkózásának képessége (dekompresszió szimuláció). A standardok szemléletes felosztását a csatolt táblázatban találja.

A táblázatból egyértelmű, hogy a vízállóságra nem érvényes az univerzális egység. Az óráknál leggyakrabban méterekben van jelölve, vagy lábakban a vízoszlop magasságának megfelelően (M, ft), továbbá nyomásegységekben, atmoszférában és bárban (ATM, BAR). Éppen a nyomás okozza a víz óratestbe szivárgását. Az évek során állandóan tökéletesednek az óravédelmi rendszerek. Valószínűleg a legalapvetőbb a csavaros korona, amelyet a világhírű Rolex márka már 1926-ban használt az Oyster (osztriga) modellben. A vízállóság rendszerét a gumi- vagy teflon- tömítő gyűrű, a tokra applikált keményedő folyadék, a csavaros hátlap, a túlnyomásos szelep és más további elemek képzik. Ezek kombinációjával a gyártók kiváló paramétereket érnek el a vízzel szembeni ellenállás tekintetében.

Az óra vízállóságának tesztelési folyamata három fázisból áll. A száraz tesztelésnél a tok vastagságát mérik, miközben növelik a nyomást egy speciális szerkezetben (a képen). A száraz-vizes tesztelés a száraz után következik és hozzáadódik a víz alá merítés. A sikeres teszt nullás buborékszivárgást feltételez az óratestből. A harmadik fázis, a vizes tesztelés, a vízzel megtöltött kompressziós kamra szolgáltatásait veszi igénybe, amelyben fokozatosan növekszik a nyomás. A kiegészítő próba a felforrósított óratestben kicsapódó légnedvesség kimutatásáról szól úgy, hogy az üvegre jeges vizet csöpögtetnek.

Ennyit az elméletről. A laboratóriumi feltételek, amelyekben az órák vízállósága tesztelésre kerül, csak kivételes esetben találkoznak a gyakorlattal, és azt is csak rövid időre. Biztos lehet benne, hogy erőfeszítés nélkül nem érheti el a konstans nyomást és mélységet sem, az abszolút mozdulatlanságról, amely a vizsgálóhelyeken szükséges a próbák kiegyenlítéséhez, már nem is beszélve. Az óra kiválasztásánál ajánlott a bevált gyakorlatot követni – mindig olyan órát válasszon, amely vízállósága egy fokkal nagyobb, mint a víz alatti tartózkodásának a maximális feltételezett határa.

Egyetlen, bármennyire is minőségien legyártott karóra sem fogja garantálni, hogy a vízállóságát örökké megtartja. Mint minden fogyasztási cikknél, itt is bizonyos alapelvek érvényesülnek. Röviden, nem szabad túlbecsülni a konstrukció által adott tulajdonságokat. Részletesebben felsorolva:

– évente egyszer vagy az óratok mindegyik kinyitása után el kell végeztetni a nyomástesztet
– a vízszint alatt különösen nem ajánlott manipulálni a koronával (a csavarossal sem) és a nyomógombokkal
– a hőmérsékletek hirtelen váltakozása az anyagok különböző tágulását és a maradék nedvesség kicsapódását okozza
– a sós vagy az erősen ásványosított vízben való tartózkodás után az órát folyó víz alatt kell leöblíteni
– a víz felszíne alatt akadályozza meg a rázkódásokat, illetve a kemény felületekkel való ütközéseket
– elkerülendő az agresszív vegyi anyagok használata (általánosan érvényes az órákra)

Arra gondol, hogy a vízállóság végülis nagyon bonyolultan és korlátozóan hangzik? Tévedés, az idézett tanácsok betartásával és a vízállósági szintek potenciáljáról való ismeretekkel nem csak, hogy elsajátítja az óráról való megfelelő gondoskodási szokásokat, de ami még fontosabb, a nedvességnek esélyt sem ad arra, hogy tönkretegye az órába helyezett befektetését.